„Akasztják a hóhért!” Ismerős állapot, ugye? Mindnyájunkkal előfordult már. Elméletben tudunk mindent, átültetjük a gyakorlatba, beszélünk róla, tanácsokat adunk ……. és kénytelenek vagyunk helyzeteket átélni. Magunkat nem dorgáljuk meg és mintha hirtelen feledésbe merült volna az összes „tudomány”.

A postás délelőttönként jár az utcánkban. Van olyan is, amikor „kétszer csenget”. Nincs ebben semmi kivetnivaló, hiszen munkaideje van és egy műszakban dolgozik. Egyes esetekben nem szükséges találkoznom vele, olyankor átlagos ember vagyok, átlagos érdeklődést mutatnak irányomban. Létezik egy másik forma, amikor egy-egy hosszú címlista egyes eleme vagyok. Ezért a „megkeresésért” mindig fizetek is, felbontáskor általában látható a vágás mentén egy sárga csík. Csekkszínű információ. Ritkán előfordul, hogy valamiért annyira fontossá válok, hogy ha éppen nem vagyok otthon, akkor egy üzenet vár haza. Hivatalosan megfogalmazva ugyan, de tartalmában „Menj a postára! Ma még ne menj! El ne mulaszd! Neked fontos, nem nekem!” ördögöcskék kuncognak. Tegnap értesítést kaptam. Örültem neki.

Reggel egy kedves barátom érdeklődött hogylétem felől és tudakolta a napom terveit. Utólag visszagondolva, ha megtehette volna, akkor lehet, hogy ezt a részt kihagyja, mivel válaszoltam neki. Mérges voltam. „Most öltözhetek fel és mehetek a postára, a csudába ezzel az ajánlott levéllel, pont nem voltam itthon………………………” (eltartott még egy darabig a panaszáradat.

-          Most mi a baj? Tényleg, tudod, hogy mi a probléma? – kérdezte. – Mindenki a dolgát végzi. Neked most éppen ez a teendő jutott. A mindennapok része, hogy elintézzük ügyes – bajos dolgainkat. Ebben az esetben van egy közös ügyetek a Postával.

Elszégyelltem magam. Valóban ennek az ügynek bajosnak kell lennie? Elköszöntünk és elindultam úti célom felé. Táskámban az értesítővel, amit az az ember töltött ki, akinek ez volt a feladata. Az autómból figyeltem az embereket és úgy láttam, hogy mindegyiknek van valami célja. Dolga van a világban. A Postahivatalba érve a pultok mögött azokat az embereket láttam, akik segítenek nekem, nekünk, hogy estére egyel több pipa kerülhessen az elvégzendők listájára. Hálás voltam a kezemben tartott papírdarabért, mert embereket láttam mögötte. Olyanokat, akik dolgoztak érte. Jó érzés volt. Áthúzhattam a vízszintes vonalat.

Ma „beszóltak” nekem. Jogos volt. A levél tartalmáról most ne essék szó, mert egy nap egyszer elég, ha valaki jól megmondja nekem a véleményét. Pár nap múlva azt a fránya tartalmat is átértékelem és a javamra fordítom. Tulajdonképpen befektetek.

Újra „meg”, azaz pozitív lány vagyok.

Köszönöm.

EdiTea