Nem mindennapi esemény. Vannak egyes férfiak. akik naponta gondolják, hogy ez a találkozó létrejött. Ezen hímneműek általánosítva az összes nőneműt ebbe a kategóriába sorolják. Hiába, a tapasztalat nagy úr és nehéz tőle elvonatkoztatni. Magam sem a hétfejűvel és a lángleheletűvel akadtam össze a mai napon. Kedves volt kollégám személye jelent meg és juttatott eszembe egy régi emléket. Nevezett egy játszótér építésekor egy sárkányt formázó mászókát alkotott, ami az én kisebbik lányomnak nagyon tetszett. Amikor találkozott vele, a névadás is megtörtént. Ő lett a Sárkány és cseppet sem félt tőle. Ma szembe jött velem és megálltunk kicsit beszélgetni. Ebben a korban már képesek vagyunk úgy összefoglalni mondanivalónkat, hogy a leglényegesebb történések kerüljenek szóba, mellőzve minden szappanoperára jellemző részletet, melyekben hosszú időn keresztül a világon semmi nem történik és a néző nem marad le akkor sem, ha véletlenül kihagyott nyolcvan epizódot. Három területe van az ilyen megbeszéléseknek (a sorrend felcserélhető): az egészség, a család és a munka. Az első témába bele sem kezdtünk, mindketten reméltük, hogy jó színben vagyunk. A család természetesen, főleg ennyi „találkozástól mentes” idő alatt szaporodik. Jelen esetben nem az én javamra. A munka kapcsán – szintén az én káromra – szóba került az esetleg más vidékre település gondolata. (melegebb éghajlatra még nem küldtek el nyíltan, de gyanítom, hogy többeknek már megfordult a fejében). J

Kilépni a megszokásból nem könnyű döntés. Nevezhetnénk nehéznek is, de a könnyű kifejezés, még akkor is, ha előtte van a „nem” szócska, mégiscsak pozitívabb hangzású. Meséltem neki, hogy a minap feltette nekem egy ismerősöm a kérdést: „Miért nem költözöl egy máshová?” A választ a volt kollégámnak adtam meg: „Sok minden ideköt. A gyerekeim is itt laknak a környéken. Bár – folytattam kissé a bizonytalanul – a kisebbik éppen most utazott Angliába.” Pontosan az a gyerekem, aki húsz évvel ezelőtt a névadó volt. Sárkány pedig mosolyogva felelt: „Lassan már Anglia is a környékünknek számít.” Amíg nem hallok jobbat, addig ez lesz számomra a hét legjobb mondása.

Sokat gondolkodtam a tréfás megjegyzés tartalmán. Később már a valódiságát is bizonyítottam. A térképet magam elé képzelve egészen Angliáig repülve képzeletben, lépten-nyomon honfitársakat láttam. Apró kis köveket, melyek falak vagy kerítések lesznek úgy, hogy egy láthatatlan vonallal összekötjük őket. Így valóban közeli környékről beszélhetünk.

Azt hiszem, hogy ez egy kicsit szomorú történet. Nem akarom annak látni.

EdiTea