….. avagy az ismétlődés törvényszerű? Mindenesetre félelmetes. Ami ezek után következik, egyszer már megtörtént. Évekkel ezelőtt írtam le és ma a kezembe került. Akár ma is papírra vethettem volna. Az eredeti szöveget közlöm és a végén majd megpróbálom másként látni. Úgy, ahogy megfogadtam, átfordítani pozitívra. Íme az írás:

A mosogatóvíz leviszi a foltokat?

A minap ügyes-bajos dolgaimat intézvén a Városházán jártam. A dolgomat nevezzük inkább bajosnak, mert ügyesebb is lehettem volna. De hát manapság ez egy külön szakma?! Az előtérben két ismerőssel találkoztam. Furcsaság csak az volt a találkozásban, hogy bőven dologidőben jártunk és ez a két ember látszólag nagyon ráért. Csodálkoztam, hiszen mindkettejüket munkamániásnak, örökmozgónak és tenni vágyónak ismertem. Betegek lennének? A beszélgetést már két beteg emberrel folytattam le. Két olyan személlyel, akik nélkül gyermekrendezvény elképzelhetetlen volt a városban. Akikre a „régmúlt” időkben büszke lehetett a város. Nevet és rangot vívtak ki maguknak a közművelődésben. Általuk ismerték a város, sőt a megye határain túl is lakóhelyüket. Lokálpatrióták és lojálisak voltak. Mi változott? Nincs szükség arra az önzetlen és időt, fáradságot nem kímélő odaadásra, amit képviseltek? Azt gondolom, hogy egyik sem önös érdekből tevékenykedett! Soha nem olvastam nevüket a jutalmazottak listáján. Talán egy kórlapon szerepel , ahol a betegség megnevezése a tehetség lesz. Ez a két ember beszélt egy kicsit a múltról (erejük teljében lévő aktív emberek, akiknek a nosztalgia jutott kegyetlen osztályrészül a megsemmisülés előtt), majd a jelen került szóba, mert a jövő csupán foltokban körvonalazódhat számukra. Arról beszéltek, hogy meg kell élniük valamiből, hogy munkát kell találniuk. Vajon mi vezethette ezt a két embert arra, hogy – bár mindketten egy szakmát képviselnek – ugyanazon munkakörre pályázzanak? Egyetlen mosogatói állásra egy kocsmában! És most mindketten félnek! Jelentkezik- e rá vajon más is? Ők ketten most titkos ellenségek. Lehet, hogy harcolniuk kell az állásért? De vajon a mosogatóvíz leviszi-e azt a szégyenfoltot ami a lelküket piszkítja be? Mert mosogatni nem szégyen …….!!!

Eddig az írás. Most jön a vállalásom. Miképpen lehet ezt a történést pozitívan látni? Lehet, hogy ma felteszem a kezem! Szerintem sehogy. Lehetséges, hogy düledezik az elméletem? Nem szeretném a romjait látni. Azt gondolom, hogy vannak olyan események, történések, melyeket egyszerűen szükséges túlélni. Léteznek olyanok, melyek pozitívvá tétele nem lehetséges. Egyszerűen, mert annyira szomorú. Ez is egy olyan történet……..

EdiTea