….. általában szürke. Az átlag hétköznapoké mindenképpen, bár a szürkének is vannak árnyalatai (E.L.James ötvenig jutott a számolásban, én viszont bevallom, hogy a könyv felénél tovább nem jutottam és lehet, hogy egyedül vagyok ezzel, mert olyan hosszú előjegyzési listák voltak a könyvtárakban, hogy egyesek hajkoronájában is megjelent közben a szürke egy-két árnyalata, míg végre hozzájutottak. Lehet érte kritizálni, de nekem egyáltalán nem tetszett (nem jutottam el a feléig sem), ráadásul még két kötet folytatása is volt, de nem vagyunk egyformák).

Maradnék egy csütörtök reggeli átlagos szürkeségnél, mikor mintha az ég aktuális színét öltené magára mindenki. A hideg reggel ugyan meg-meglibbent egy-egy színes sálat, de ahogy feltűnik bele is olvad a borús ég fénytelenségébe. Egy ilyen reggelen elindulni ügyeket intézni, nem sok jót ígér. Akinek dolga van és annak, akinek az a dolga, hogy ezt megoldja, általában átveszi az idő hangulatát. Elindultam, mert nem volt mit tennem. Nem sok reményem volt arra, hogy pozitív úton haladjon az intézendők sora. Már előre elképzeltem az automatákból kiadott sorszámaimat, melyek esetében valahogy mindig azt éreztem, hogy minden mozgásban van, csak pont az nem szerepel egyetlen ügyintézőnél sem, amelyik az enyém. A sorszámból általában a sort szoktam érzékelni. Szürke reggel, szürke száma. Ez volt a kezdet. Léteznek még csodák? Alig téptem le a papírdarabot, mikor a kijelzőn ugyanazt a számot láttam. Biztos mosolyogtam, amikor a pulthoz léptem, mert ügyem intézése derűs és zökkenőmentes volt. A dolog végeztével még egy kérdés is elhangzott irányomba: „Segíthetek még valamiben Önnek?”- melyben nyoma nem volt a „Mikor lesz már végre vége a munkaidőmnek?” érzetének. Gyanítottam egyfajta paradicsomi állapot eljövetelének kezdetét.

Első állomásomon szerencsés számot húztam. Kár, hogy már nem emlékszem rá, mert megnéztem volna számmisztikailag. Kifelé jövet észrevettem, hogy két feltűnő egyenruhát viselő férfiember méregeti az autómat, gondosan körbejárják és kissé ingatják a fejüket. Éreztem, hogy sem nem a színével, sem nem az állapotával lehetett gondjuk és abban is biztos voltam, hogy nem az „Eladó!” táblát keresik rajta. Becsületes polgár lévén minden szükséges helyen veszek parkolójegyet. Ezúttal valamit félreérthettem, mert ezt nem tettem meg. Nem tudom, hogy mi történhetett, talán valamiféle angyali ártatlanság ülhetett ki az arcomra, mert kedvesen elmagyarázták a „zónák természetrajzát” és mosolyogva közölték: „Most nem kerül sor büntetésre.” Fél óra leforgása alatt két szívből jövő köszönöm is elhagyta a számat.

Két soron következő helyszínen sem találkoztam mással, mint közvetlen emberi kommunikációval és az azt kísérő mosollyal. Hová kerültem? – gondoltam magamban. Ez már a paradicsom kapuja? Az intézendők listáján még hátra volt egy sorszámhúzós helyszín. Nem akartam, hogy a varázs elillanjon és útban a hivatal felé azon rimánkodtam, hogy csak csalódnom ne kelljen. Dolgom végeztével, hazaérve nyugtázhattam, hogy a „kezdd mosollyal és varázsolni tudsz” elv működik. Mindegy, hogy hányféle árnyalata van a szürkének, mindet át lehet festeni. Csak akarni kell. Ezek az apró történések a hétköznapok színei. Szükségesek! Köszönet a mai nap együttműködő partnereinek!

EdiTea