Hivatalos ügyeket – tetszik, nem tetszik – intézni kényszerülünk. Ha elmegyünk egy HIVATALBA, akkor mi ügyfelek vagyunk. Az ügyfél szót kettéosztva az eredmény magáért beszél. Mert ugye, van az ügy. Azért mentünk. A másik fele a szónak a fél. Több értelme van. A fele rész mi vagyunk az intézkedés során és általában félünk is. Erre persze megvan minden okunk. A hivatalban ügyes-bajos dolgainkat intézzük, ami már attól is bajos, hogy el kell rendezni. Más értelemben félünk is, mert valami mindig hiányzik. Vagy egy szám, vagy egy papírdarabka, vagy sok esetben az emberség. Bajos dolgunkban ügyesek is lehetünk, ha véletlenül mindent magunkkal vittünk.

Ma reggel egy váratlan jelenetnek lehettem szem- és fültanúja egy ilyen nagybetűs irodában. Már folyamatban volt az én dolgom intézése, a bonyolítás már nagyon leszálló ágban volt, tehát majdnem lebonyolódott. Ügyesnek is érezhettem magam, mert semmi nem hiányzott. Hirtelen belecsöppentem egy probléma kellős közepébe akaratom kívül. Ami megoldásra várt a mellettem lévő ablaknál, az a dominó-elv élő példája volt. Csak egy kis téglalap dőlt el, mely egész sort próbált romba dönteni egy szempillantás alatt. Szinte szégyelletem magam az aprócska intézendőm miatt. Bajba keveredett embertársam dolga első hallásra megoldhatatlannak tűnt egyetlen sorszám kiválasztásával, egyetlen ablaknál. Neki pedig- ahogy hallottam – igen sietős volt a dolga. Sajátos – néha terhes – adottságom következtében, miszerint empatikus képességem egyes esetekben fejtörést okoz nekem is, már feladtam volna a küzdelmet. Kora reggel, még az első kávém elfogyasztása előtt egy csoda születésének lehettem tanúja. A szabályoknak egyszeriben lelke lett, az asztal túloldalán egy határozott körvonalú pecsét került egy papírlapra. „Elintézve!”! A szomszéd asztaltól odapillantva én azt olvastam: „Emberség”. Semmi nem hiányzott, sem egy szám, sem egy papírdarabka, mindegyik pótolható volt egyetlen dologgal, amit úgy hívnak, hogy emberség.

Teréz anya gondolata jutott eszembe: „Soha ne engedd, hogy valaki ne legyen boldogabb a veled való találkozás után, mint előtte.”

Az volt az érzésem, hogy az asztal túloldalán az ügyintéző ezt a mondatot választotta küldetésként, amikor legelőszőr elfoglalta helyét éveinek azon részében, melyet úgy hívnak, hogy: munkanap.

EdiTea