BoLdOG

Szülőföldem az otthonomba látogat .....

2014. december 17. 15:27 - EdiTea

….. minden Karácsonykor. Éppen azon az ünnepen, amikor szeretteinket, a hozzánk legközelebb állókat látjuk vendégül. Könnyű dolgom van, mert ott születtem, ahonnan a fenyőfák érkeznek. A festői Zala örökzöldjeivel ajándékozza meg Advent idején díszbe öltöztetett otthonainkat.

 

Elindultam fenyőfát vásárolni. Ketrecbe zárt, erdőrészletek várakoztak egymás mellett. Gyökerüktől megfosztva nem álltak biztosan a lábukon, egymást támogatták, hogy függőleges helyzetben várják leendő tulajdonosaikat, akik rövid időre magukhoz veszik őket. Mindnyájuk pusztulásra van ítélve attól a pillanattól fogva, amikor először meghallották a fűrész velőtrázó sikolyát. Ha már ez a sorsuk, akkor legalább egy kis időre tudjanak örömet szerezni. Rajtam volt a sor éppen, hogy megszépítsem egy kis fa utolsó napjait.

Kissé távolabbról végignéztem a „kirakatot” . Láttam lábaik körül a puha avart és egy pillanatra a Zalai-dombság szelíd lankáinak körvonalait. Lehet, hogy hosszabb idő telt el egy szempillantásnál? Gondolom, mert a fenyőfaárus megszólított. A dombok eltűntek. Rövid bevezető után rátértünk jelenlétem lényegére.

-          Ezek a fák Zalából érkeztek, ugye? – kérdeztem cseppet sem bátortalanul, mert biztos voltam a válaszban.

-          Honnan tudja? – az árus arca felderült és úgy éreztem, mintha egy távoli rokonnal találkoztam volna. Egy rokonnal, akit soha nem láttam.

-          Érzem – válaszoltam neki – Én is onnan jöttem.

 

Nem válogattam sokáig. Elsőre megérzetem, hogy melyik fácska a kiválasztott és mivel nem alkudoztam, a kommunikáció is megrekedt volna, ha a rokonság nem kötelez.

Amíg a kis fa készülődött a szállításra, cseppet sem sietősen beszélgettünk. A tájról, az emberekről, a néha előtörő hiányról, a hazában jelentkező honvágyról. Pusztán az árus arckifejezéséből tudhattam, hogy hirtelen mindent elmondtam, amit éreztem akkor és ott a fenyőillatban.

-          Visszavágyik? – kérdezte a férfi

-          Mostanában egyre többször eszembe jut – válaszoltam

-          Mit csinálna ott legszívesebben? – arcán észrevehettem a várakozás izgalmát és az őszinte érdeklődés keveredését.

-          Letelepednék egy kis faluban és írnék. Naphosszat ezt tenném meleg szobában, hús fa árnyékában, tavaszi szellő simogatásában és akkor is, ha az ősz kopogtat az ablakon esőcseppjeivel.

-          Maga író? – hangja egyre közvetlenebbé vált és a tisztelet hangján szólt.

-          Nem, csak írogatok – feleltem és arra vágytam, hogy egyszer majd határozott igen legyen a válaszom.

-          Maga író! – szögezte le beszélgetőtársam – csak álnéven ír és álruhában jár, Fel fogom ismerni.

 

Tiltakozásom ellenére az autómig vitte a becsomagolt fát és barátságosan elköszöntünk egymástól. Még utánam kiáltott:

-          Örülök, hogy megismertem.

-          Én is – suttogtam magam elé.

 

Pár nap múlva beviszem meleg otthonomba Szülőföldem egy darabkáját. Amíg velem lesz remélem, hogy meghallhatom, hogy hozott-e számomra üzenetet. Az idén hófehérbe öltöztetem. A díszeken futó  hajszálvékony arany csíkok talán a magasból látható otthoni búzamezők.   

 

EdiTea

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://lelekcsepp.blog.hu/api/trackback/id/tr156991545

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.