BoLdOG

Az utolsó "ember" szlogenje

2014. december 11. 13:19 - EdiTea

Még mielőtt bárki megrémülne, hogy mennyire előrelátó vagyok és azt is tudom, hogy mit is fog hirdetni az utolsó ember, mivel még azt sem tudhatjuk, hogy melyikünk lesz az. Abban csak reménykedhetek, hogy még meg sem született, mert mire jutna a világ, ha már ismerhetnénk. A címadó mondatban az utolsó „ember”-es hónapra, a decemberre gondolok. Milyen szerencse, hogy a szeretet ünnepe is ekkor van, mert még a megnevezésére is hivatkozhatunk, amikor kérésünk akad. Ilyentájt ember szól emberhez. Ünneplő ruháink „emberszabásúak”, emberi érzések támadnak fel bennünk. (Januárban is vannak, de most talán  a lélek is uralkodik). Embertársakat fedezünk fel és emberi hangon kívánunk boldog ünnepet. Olyan jók leszünk egyszeriben, mintha tényleg elhinnénk, hogy minden lépésünket angyalok kísérik jegyzetfüzetekkel a szárnyuk alatt. Gyerekkorunk örökérvényű szabályai szerint próbálunk élni. Egyszerűen jók vagyunk. (Elnézést kérek azoktól, akiket esetleg sért, hogy jónak merészelem nevezni őket, miközben a másik oldalt tartják az egyetlen járható útnak. Kérem őket, hogy „lapozzanak” tovább.)

Most már magunk között vagyunk. Feltételezem, hogy jók vagyunk. S most jöhet a médiumok harsogta szlogen: „Jónak lenni jó!”  Lehetne persze „heuréka-élményem” is, de én ezt már régóta tudom. Ez az érzés egészen kiválóan használható az év további tizenegy hónapjában is. Szívem szerint tizenegy hónapon keresztül hirdetném, hogy a tizenkettediken már ne kelljen érte szólni. Még az is lehet, hogy nem lenne rá szükség. Nem jutnánk el odáig, hogy szükség. Ilyenkor odaadjuk a cipős dobozainkat, de az is lehet, hogy februárban azzal a cipőnkkel „rúgtunk bele” valakinek a lelkébe, mely a felkérésre megtöltött „adj valamit, ami neked már nem kell” feliratú csomagban lapult. Nem vitatom az adományok szükségességét. Megtagadnám vele múltam azon részét, mikor hivatásos felkérő és „gyűjtögető” voltam és nekem jutott a „végállomás” megtisztelő szerepe, mert én láthattam a hálás arcokat.

A jelmondat kiváló. Rövid, tömör, lényegre törő. Az üzenete jobb nem is lehetne. Nem is „kötekednék”, ha nem a kampányával lenne bajom. Ha pedig az, akkor kezdődjön most, hiszen a legjobb időben történik, de könyörgöm, folytatódjon januárban is és áprilisban is beszéljünk róla, valamint az első „emberes” hónap, a szeptember is tűzze ki célul magának. Akkor talán nem járunk úgy, hogy a neves francia Nobel-díjas író és filozófus, Albert Camus véleménye létjogosultságot nyerjen:

„Ha túlzott fontosságot tulajdonítunk a szép cselekedeteknek, akkor közvetve a gonosznak adózunk nagy hódolattal. Ilyenkor ugyanis feltételezni engedjük, hogy ezek a szép cselekedetek mindössze azért becsesek, mivelhogy ritkák, azazhogy a gonoszság és a közöny jóval gyakoribb indítékai az emberek cselekedeteinek.

Azt hiszem, hogy valami ilyesmiről beszéltem. Az idézet világosan megfogalmazza a jóság kampány jellegének veszélyét. Legyen inkább életforma. Akkor pedig kellő időben magától jön. Felkérés és szlogen nélkül. Szívből. A szív nem figyel a fényreklámokra. A lélek szomszédságában zakatol – valahol mélyen – és mivel jó esetben együtt „dolgoznak”, együtt is cselekszenek. Nem tudom hogy történik, talán megbeszélik.

EdiTea

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://lelekcsepp.blog.hu/api/trackback/id/tr126974849

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.