BoLdOG

Skorpió szolgálatban

2015. január 15. 21:44 - EdiTea

Segítő szándékát nehéz elképzelni. Kedvesnek nem mondható pókszabású ízeltlábú csak akkor támad, ha veszélyben érzi magát. Csillagképbe formázva csípésétől sem kell tartanunk. Ha a Hold Skorpió jegyben tartózkodásának hatásait tekintjük, akkor valóban elmondható, hogy szolgálatunkba állítható. Vizes jegy lévén szobanövényeink érzik elsőként az éltető locsolás következtében a hálát. Okkal szomjazhattak már, mivel a legutóbbi öntöző Hold óta nem kevés idő telt el.

A Skorpió uralta Hold erőteljes. A középpontban az önuralom, a megbízhatóság és a kötelességtudat áll. Kitartásra ösztönöz és bátorságot kölcsönöz.  Az erő segíti a kommunikációt és a félreértések tisztázásában is segít.  Színe a vörös, mely energiával tölt fel, hasznos az álmosság és a lustaság ellen. Bizonyára akad a fiókban egy piros zokni, mely melegséget sugározhat az egész testünkbe egy közönséges, szürke téli napon.  Jó hír az édesszájúaknak, hogy ezeken a napokon a szénhidrátokat is gyorsabban égeti el a szervezet. (csak egy-két kocka, mielőtt a zokni hatása érvényesülne). J

Érdemes a hétvégére tartogatott nagymosást mára vagy holnapra időzíteni, mivel fogyó Holdban víz napokon könnyebben tisztulnak a ruhák és kevesebb mosószert kell használnunk. Skorpiónk a makacs foltokat is láthatatlanná teszi.

A holdhatás kedvez a vásárlásoknak is. Különösen elégedettek lehetünk, ha vörös és fekete tárgyakat , egzotikus fűszereket, misztikus dolgokat teszünk a kosarunkba. Telitalálat a fehérnemű vásárlás és – mivel elkezdődött a farsangi mulatságok ideje – egy sikkes báli ruhát is beszerezhetünk.

Kicsit elgondolkodtam a sikkes szó hangzásán. Kóstolgattam, ízlelgettem és idejét sem tudom, hogy legutóbb mikor hallottam. Lehet, hogy hiányzott? Éppen úgy, mint a kellem és a küllem szavak, azok társaságában, melyek vagy elfelejtődtek, vagy nehezünkre esik kimondani, mert arra gondolni sem merek, hogy nem ismerjük őket. A sikkes szó számomra kicsit többet jelent az egyszerű elegáns vagy tetszetős megnevezésnél. Mintha muzsikálna, éppen úgy, mint a francia nyelv, melyből ered. Lehet, hogy fiatalkori francia nyelvi tanulmányaim hatására kedvelem, de előrebocsátom, hogy jellemzően magyar szavakat használok beszédben és írásban is.

Előfordulhat, hogy van valami a levegőben. Az igazi bálok varázsa, ahol sikkes hölgyek vonulnak a terembe jó küllemű partnereik oldalán. Csupa kellem.

Hiába az elvarázsolt hangulat, ezt azért jómagam nem tudtam volna így megfogalmazni a kellem szó leírásakor: „Általában az emberi lénynek azon lelki és testi tulajdonságai, melyek az illő arány,összhangzat, finom, gyöngéd külsőség, nemes tartás által mások kedélyére kedvesen hatnak, mások tetszését megnyerik, bennök gyönyörérzetet gerjesztenek.”   (forrás: szojelentese.com)

Szerintem ez még ma is létezik, csak nem biztos, hogy látjuk, de mindenképpen másként nevezzük. Abban csak reménykedem, hogy nem minden ilyen esemény buli, mert arról valahogy a rendetlenség vagy divatos nevén a kupi jut eszembe. Ezt a szót és eredeti jelentését ezúton nem „vesézgetném”.

EdiTea

Szólj hozzá!

Megannyi "jé"!

2015. január 13. 10:28 - EdiTea

Január. Lassan már a közepén járunk és említésekor sokakból már jó előre ellenérzéseket vált ki. Szívesen kihagynák vagy egyszerűen átaludnák. Irigylik a látszólag gondtalan medvéket, akik mit sem törődnek azzal, hogy új év kezdődött. Békésen szunyókálnak, arról álmodnak, hogy a földben szunnyad a medvehagyma és ébredésükkor rávethetik magukat. Nekünk embereknek nem adatott meg a téli álom, bár akad azért közöttünk egy-két alvajáró. Január említésekor egyeseknek csupa „j” betűs fájdalom jut eszébe. „Jaj nekem!”, Jaj Istenem!”, Jujj!”, jajgató és jajveszékelő hozzáállás. Szerintük a január jelentéktelen, jeges, jéghideg, jéggé fagy minden, az ablak telerajzolva jégvirággal (köszönjük meg a télnek, neki nincs más lehetősége az alkotásra).

Még az általam oly nagyra becsült Radnóti Miklós is mintha a sötétebb oldalát látta volna első hónapunknak.

„Későn kel a nap, teli van még

csordúltig az ég sűrű sötéttel.

Oly feketén teli még,

szinte lecseppen

lépte a szürke fellegekben.” (Január)

Jámbor lélekkel írjunk javára is valamit évkezdő hónapunknak. Jelenleg ez van! Ez a járható út. Jobbra fordul minden. Január Boldogasszony hava, a 18. századi nyelvújítók zuzorosnak nevezték, a régi magyar naptárakban Fergeteg havaként szerepel. Névadója Janus, a bemenet és a kezdet istene. Kétarcúként ábrázolták, a „janusarcú” megnevezés kettősséget jelent.

Legyünk hát jókedvűek, játékosak, higgyük, hogy a minden helyzet javítható.  

1471-ben Királyhegyi Müller János Csízió című művében a következő jó tanácsokat javasolja:

Boldogasszony havában igyál jó bort, és ha van, édes italt. Az ürmösbor mellednek fájása ellen igen jó, borssal és füvekkel timporált étkek hasznosak, azonképen a lekvárok és eleven gyömbér. Megeheted a kövér disznópecsenyét, kolbászt és ludat mustárral vagy borsos eczettel. Eret ne vágass. Ha mennydörgést hallasz e hónapban, kegyetleneknek halálát jelenti.”

Bízzunk azonban abban, hogy a mennydörgés elkerül bennünket. Januári útravalónak a következő szólást említeném: „ kezdetnek hagyás a vége.”

napokat kívánok!

EdiTea

1 komment

Mérlegeljünk!

2015. január 12. 20:52 - EdiTea

Mielőtt még bárki megijedne, miszerint újabb fogyókúrás verseny készülődik, melynek első lépése, hogy ráálljunk a mérlegre – ami vagy keveset vagy sokat mutat, de sohasem azt, amit látni szeretnénk), előrebocsátom, hogy jelen esetben nincs szükség kellékre. A felszólítás azonban akarva akaratlanul átszövi mindennapjainkat. Általában nagy dolgokra gondolunk, ha a döntés szóba kerül. Akkor többségünk gondolatban kettéoszt egy tiszta lapot, érveket és ellenérveket sorakoztat fel. Az egyik oldal a pozitív, a másikra használjuk inkább a kevésbé kedvező kifejezést, mert próbálkozunk nem szerepeltetni (még gondolatban sem!) a negatív szócskát. Mérlegelünk kisebb dolgok esetében is, például bevásárlás közben (nemcsak akkor, ha mi ragasztjuk rá a vonalkódot a padlizsánra), hanem egyazon termék különböző csomagolása esetén is. Az árakról most nem beszélünk. Persze néhanap csapdákba esünk, mert nem minden esetben jobb a drága és sokszor az olcsó kerül végül többe. Legyen mindig nálunk fejben egy könnyen kettéhajtható tiszta lap. Akkor lehet, hogy nem lépünk hurokba.

Nem árt, ha tudjuk, hogy ma és holnap a Hold is „mérlegel”, mivel a  Mérleg állatövi jegyben tartózkodik és még mindig fogyó szakaszban van. Jellemzője a kiegyensúlyozottság, megnyilvánulása a belső harmónia. Legfontosabb érzések a romantika, a szerelem és a társas kapcsolatok fontossága. A művészi hajlamok is előtérbe kerülnek. Minden olyan tevékenység támogatott, mely kreativitást igényel.

Egészségügyi szempontból a hólyag és a vesék érintettek, így ha ezek érdekében teszünk valami jót, akkor az kétszer olyan hatásos. Szervezetünk jobban kívánja a folyadékot és akkor is érdemes többet innunk, ha nem kiállít folyamatosan utánpótlásért Érdemes a csípőnket is megtornásztatni, bizonyára meghálálja. Az öltözködésben, a kiegészítőkben a vörös, a narancs és a sárga színek dominánsak , viseljük bátran.

Mérlegelnünk szükséges, döntsünk úgy, hogy használjuk és kihasználjuk a Mérleg Hold segítségét!

EdiTea

Szólj hozzá!

Hétköznapok színe.....

2015. január 08. 20:19 - EdiTea

….. általában szürke. Az átlag hétköznapoké mindenképpen, bár a szürkének is vannak árnyalatai (E.L.James ötvenig jutott a számolásban, én viszont bevallom, hogy a könyv felénél tovább nem jutottam és lehet, hogy egyedül vagyok ezzel, mert olyan hosszú előjegyzési listák voltak a könyvtárakban, hogy egyesek hajkoronájában is megjelent közben a szürke egy-két árnyalata, míg végre hozzájutottak. Lehet érte kritizálni, de nekem egyáltalán nem tetszett (nem jutottam el a feléig sem), ráadásul még két kötet folytatása is volt, de nem vagyunk egyformák).

Maradnék egy csütörtök reggeli átlagos szürkeségnél, mikor mintha az ég aktuális színét öltené magára mindenki. A hideg reggel ugyan meg-meglibbent egy-egy színes sálat, de ahogy feltűnik bele is olvad a borús ég fénytelenségébe. Egy ilyen reggelen elindulni ügyeket intézni, nem sok jót ígér. Akinek dolga van és annak, akinek az a dolga, hogy ezt megoldja, általában átveszi az idő hangulatát. Elindultam, mert nem volt mit tennem. Nem sok reményem volt arra, hogy pozitív úton haladjon az intézendők sora. Már előre elképzeltem az automatákból kiadott sorszámaimat, melyek esetében valahogy mindig azt éreztem, hogy minden mozgásban van, csak pont az nem szerepel egyetlen ügyintézőnél sem, amelyik az enyém. A sorszámból általában a sort szoktam érzékelni. Szürke reggel, szürke száma. Ez volt a kezdet. Léteznek még csodák? Alig téptem le a papírdarabot, mikor a kijelzőn ugyanazt a számot láttam. Biztos mosolyogtam, amikor a pulthoz léptem, mert ügyem intézése derűs és zökkenőmentes volt. A dolog végeztével még egy kérdés is elhangzott irányomba: „Segíthetek még valamiben Önnek?”- melyben nyoma nem volt a „Mikor lesz már végre vége a munkaidőmnek?” érzetének. Gyanítottam egyfajta paradicsomi állapot eljövetelének kezdetét.

Első állomásomon szerencsés számot húztam. Kár, hogy már nem emlékszem rá, mert megnéztem volna számmisztikailag. Kifelé jövet észrevettem, hogy két feltűnő egyenruhát viselő férfiember méregeti az autómat, gondosan körbejárják és kissé ingatják a fejüket. Éreztem, hogy sem nem a színével, sem nem az állapotával lehetett gondjuk és abban is biztos voltam, hogy nem az „Eladó!” táblát keresik rajta. Becsületes polgár lévén minden szükséges helyen veszek parkolójegyet. Ezúttal valamit félreérthettem, mert ezt nem tettem meg. Nem tudom, hogy mi történhetett, talán valamiféle angyali ártatlanság ülhetett ki az arcomra, mert kedvesen elmagyarázták a „zónák természetrajzát” és mosolyogva közölték: „Most nem kerül sor büntetésre.” Fél óra leforgása alatt két szívből jövő köszönöm is elhagyta a számat.

Két soron következő helyszínen sem találkoztam mással, mint közvetlen emberi kommunikációval és az azt kísérő mosollyal. Hová kerültem? – gondoltam magamban. Ez már a paradicsom kapuja? Az intézendők listáján még hátra volt egy sorszámhúzós helyszín. Nem akartam, hogy a varázs elillanjon és útban a hivatal felé azon rimánkodtam, hogy csak csalódnom ne kelljen. Dolgom végeztével, hazaérve nyugtázhattam, hogy a „kezdd mosollyal és varázsolni tudsz” elv működik. Mindegy, hogy hányféle árnyalata van a szürkének, mindet át lehet festeni. Csak akarni kell. Ezek az apró történések a hétköznapok színei. Szükségesek! Köszönet a mai nap együttműködő partnereinek!

EdiTea

Szólj hozzá!

Tűz és víz

2015. január 06. 21:24 - EdiTea

Két ellentétes erő. Két hatalom. Vízkeresztkor átesni a tűzkeresztségen, az már valami. Vonatkoztassunk el a szó eredeti értelmétől és keressük meg hétköznapi, immár általánossá vált jelentéseit, tartalmait. Esetemben egészen egyszerű dologról van szó. A meg nem fogadott, ezért számon sem kérhető újévi szokásokról. Eszembe sem jutott esküt tenni, hogy január elsejétől olyan tevékenységeket iktatok be a napirendembe, melyek a divatos fogadalmak közé tartoznak. Nem szeretem a divatot, mert véleményem szerint mellőz mindenféle kreativitást. Nem a divat kreátorai esetében, mert akár éhen is halhatnának, ha nem rendelkeznének ezen tulajdonsággal, inkább a követőkre értem a hiányosságot. Egyeseknél szinte kötelező ami trendi, amit az átlag követ, szinte tömeghipnózissá válik. Száműzi az egyéniséget, az önálló akaratot. A divat értelmezésem szerint egyformává tesz és lehet akármilyen színes, összhatásában szürke marad. Szürke, mert egyhangú és egybeolvad. Egyes elemeinek alkalmazása személyre szabottan, méretre alakítva – az már valami.

Divatok nemcsak az öltözködésben vannak, hanem a élet minden területén. Az egészséges táplálkozás, mely végletekbe csap át és ha sárgaságot kapunk a tápióka liszttől vagy a már mindenből őrölhető poroktól, akkor is esszük, mert az olyan menő. Ha 25 óra Zumba után sem vagyunk képesek elsajátítani egy koreográfiát sem, akkor is járunk, mert az a paleo diétával annyira passzol. Végletek. Ha jól esik ez a kombináció, akkor meggyőzhető vagyok. Ha belülről jön a késztetés, ám legyen. Viszont ha pusztán a divat diktál, akkor a „fene megette”, jól sem esik.

Bennem – mint fentebb említettem – újévi fogadalom híján megszületett az igény a közösségben folytatott mozgásra. Az elhatározás nagyon fontos, melyet – ha a bennünk mocorgó kisördögöt szabadságoltuk – általában tett követ. Ha az a fránya, sötétképű alak otthon tartózkodik, akkor olyan meggyőző érveket képes felsorakoztatni, hogy  a kifogások egyszeriben helytállóak lesznek. Olyankor vagy az idő romlik el hirtelen vagy valami halaszthatatlan dolog jön közbe. Jó esetben később sajnálkozunk, de ez sem kézenfekvő.

Tegnap elindultam tornászni. Idejét sem tudom talán, hogy mikor tettem meg ezt legutóbb. A tornaterem ajtajáig nem ütköztem semmiféle akadályba. Kicsit vártam, hátha „megmenekülök” a fizikai aktivitástól egy belső hang hatására. A néma csend volt a belépési kód. A csoda megesett. Minden porcikám mosolygott a végére. Közösségben ciki lazsálni, így becsülettel „róttam a köröket”. Úgy döntöttem, hogy a titok nyitja a rendszeresség, így ma is útra készülődtem. Kissé sajgó izmokkal, itt-ott-amott különböző mértékű fájdalmakkal és mártír arccal léptem ki az ajtón. A kisördögnek meg sem kellett szólalnia, már kitaláltam a gondolatát: „Ne menj ma, nem vagy jól, majd holnap”. Úgy döntöttem, hogy pihenésre van szüksége, mert félrebeszél, így hát elküldtem kicsit a hegyekbe, ráfér a levegőváltozás és meg sem álltam a tornateremig. Ördögöm a kapuból még szemtelenül visszakiabált, de a bennem feltámadó ujjongás hangosabbnak bizonyult. Vízkeresztkor átestem a tűzkeresztségen, mert ha már kétszer tesszük meg ugyanazt, akkor az már szokás. Fogadalom nélkül! Megteremtem a saját divatomat, a magam örömére és mértemre alakítva. Holnap is megyek……. J

EdiTea

Szólj hozzá!

A sors kegyeltje vagyok!

2015. január 05. 20:54 - EdiTea

-   érezhetik joggal, akik azt vállalták, hogy január első hetével kezdődően kissé tehermentesíteni kívánják lábaikat, szeretnék begombolni a nadrágjukat vagy úgy döntenek, hogy az úszógumi télen nem annyira praktikus. A hétvégére talán elfogyott a bejgli, átszellemült a szaloncukor (én például tegnap csokoládé pudingba szeleteltem a megmaradt vajkaramellás szaloncukrot és „Isten az Atyám”, jó volt), a sült malac elfogyasztása utáni lelkifurdalás is a múlté (jómagam mindig sajnálom őket, nem is igazán lakhattak jól egyszer sem életükben és nem is értem, hogy miért hívják malackodásnak amit annak hívnak, mert szerencsétleneknek esélyük sincs rá). A kocsonya sem foglal már helyet a hűtőszekrényben. Kellő időben fogytak ki a tartalékok, már ami a kamrát illeti. Ha az éléskamra tartalmának átlényegülését magunkon cipeljük, akkor lép be a képbe a Hold. A mai Telihold után szépen, komótosan megkezdi fogyó létének két hetét. A Föld felé közeledve a Nap által megvilágított része egyre jobban csökken. A külső szemlélő egy nagy égi „C” betűt lát, mely jelzi a csodalámpás állapotát. A csökkenő gravitáció hatására a belülről kifelé mozgások dominálnak, melynek hatására a fogyás is könnyebben megy. Gyorsabban érünk el eredményeket, ami nem utolsó szempont eme fárasztó tevékenység során. Mivel frissebbnek is érezzük magunkat, nem szenvedünk az éhségtől.

Az egyes állatövi jegyeknek más és más a táplálékminősége. Ha ismerjük a titkát, akkor felhasználhatjuk étrendünk összeállítása során. Négy fontos elem létezik, melybe a jegyek besorolhatók. Ezek a tűz, a föld, a víz és a levegő. Semmi nem ellenkezik a természettel, ugye?

Tűz napok (amikor a Hold Kos, Oroszlán, Nyilas jegyben jár):- januárban 6.7.8., 16.17., 25.26.  – Ételeink alapját a terményesek alkossák (termések, fehérje, pl. szója, gyümölcsök, padlizsán, bab, lencse, tök, zöldpaprika, paradicsom, illetve tojás, hús)
Alapélelmiszer a fehérje

Föld napok (amikor a Hold Bika, Szűz, Bak jegyében jár): - januárban 9. 10., 18. 19., 27.28. – Kerüljenek asztalra a gyökeresek (burgonya, cékla, zeller, répa, retek, torma, hagyma stb.)
Alapélelmiszer a só

Víz napok (amikor a Hold Rák, Skorpió, Halak jegyében jár): - januárban 14.15., 23. 24., 31. – A levelesek a főszereplők (sóska, spenót, káposztafélék, leveles fűszerek, gomba, saláta stb.)
Alapélelmiszer a szénhidrát

Levegő napok (amikor a Hold Ikrek, Mérleg, Vízöntő jegyében jár): - januárban 11.12.13., 20.21.22., 29.30. – Legyen virágos az ételünk (brokkoli, kelbimbó, karfiol, mogyorófélék, olívaolaj stb.)
Alapélelmiszer a zsiradék

Az egyes elemeknél feltüntetett alapélelmiszer, mint például a fehérje, só, szénhidrát és zsiradék azt jelenti, hogy ezeket a minőségeket hasznosítjuk legjobban. Szeressük tehát, ha lehet szervezetünket, (ha már együtt kell élnünk), adjuk meg neki amit kíván és szabadítsuk meg attól, amit teherként cipel. Az időzítés is éppen a legmegfelelőbb. Az idő lehetne egy kicsit jobb is, ezt a „nemszeretem” északi szelet pedig ne írjuk a mai Telihold rovására. Szerintem nem ő a ludas. Legalább az arra érzékenyek nem hallják a szélvihartól a farkasok üvöltését. J

EdiTea

Szólj hozzá!

K, mint Kihívás, K, mint Könyv

2015. január 04. 09:59 - EdiTea

Közösségi oldalakon számtalan „támadás” érheti az embert felkérések formájában. Ha nem teszünk eleget a felkérésnek, akkor bosszankodhatunk, mert nekünk kell eltávolítani, kitörölni, egyéb módszereket alkalmazni, hogy ne is lássuk. Szelíden figyelmeztetjük (első lépcső a finom modor) barátainkat, ismerőseinket, hogy „ugyan má’”, hagyjanak bennünket békén. Sok esetben ártatlan a küldő, mert a tréfának is vannak fokozatai. Amikor pedig a tárgyak lázadnak fel, azt végképp nem szeretem. Vannak azonban normál emberi agyak által kitalált felhívások, melyekből jó esetben és a szó legjobb értelmében mozgalom is születhet.

Egészen friss évünk első napján akadt meg a szemem egy felkérésen, mely valódi kihívást jelent, mert a szabályok elolvasása után lehetetlennek éreztem a teljesítését. A lényege egy lista, melyen az év végére minden pont mellé egy határozott pipának kell kerülni. A lista fejléce pedig: 2015-ben elolvastam.

Az olvasás nem áll távol tőlem. Szeretem a könyvek illatát, a papírlapok zizegését, a „nehezebb” tartalmakkal megbirkózom, a könnyedebbek maguktól épülnek be. Régebben ezt a típust könyvmolynak is nevezték, bár mai korunk próbálkozik sokféle „molyirtóval” támadni. Számomra ilyen „vegyszer” az elektronikus könyv, de nem kívánnék vitatkozni az előnyeit népszerűsítő táborral. Nincs illata és nem zizeg, ha belealszom, akkor kárt tehetek a szerkezetben, ellentétben a nyomtatott formával, mert az– bizonyára szerethet engem, mert – valahogy mindig a talpára esik.

Ezen tulajdonságaim és múltbéli mintáim alapján határoztam el, hogy nekivágok a feladat teljesítésének. Ötven pontban kell csupán megfelelnem. Az elhatározást matematikával kezdtem. Szerencsére csak a négy alapművelet jött szóba (nem volt szükséges számmal helyettesítenem azt a titokzatos X-et, mert én szívem szerint mindig megtartottam volna az inkognitóját. Nem mindig sikerült ugyanis nevén neveznem). Tehát: elosztottam az év napjait ötvennel. Az eredmény kicsit ijesztő volt elsőre. 7,2 nap áll rendelkezésre egy-egy pipa megszerzéséhez. Már feladni készültem, mikor találtam olyan feladatot, hogy  2015-ben elolvastam: „egy könyvet, aminek egy nap alatt a végére lehet érni.” Felborult a matek, de jó értelemben.

A „K” betűk sora megnövekedett. „K”, mint Kihívás, „K”, mint „Könyv”, „K”, mint „Kiválasztás”, ugyanis szükségem lesz a választásra. Melyik ponthoz melyik könyvet társítsam és akkor „K”, mint „Kutatás”, valamint „K”, mint „Könyvtáros”. Szerintem örültek nekem tegnap kedvenc könyvtáram munkatársai, mikor egy-egy témához a segítségüket kértem. A feladatok segítségével most majd elolvasok olyan könyveket is, melyeket valamikor félbehagytam, elblicceltem a középiskolában, mint kötelező irodalom, soha eszembe nem jutott volna a kezembe venni (egy könyv, ami a jövőben játszódik), vagy egy könyvet, ami ijesztő. Nem szeretek ugyanis csukott szemmel olvasni.

Belevágok! Már el is kezdtem! Senki ne lepődjön meg, ha a kilincsen egy táblát talál a következő felirattal: „Kérem, ne zavarjon! Nem vagyok egyedül! Egy könyvvel vagyok!”

Most már semmiben nem különbözök a notórius újévi fogadkozóktól. Azt, hogy leadok 3 kg 85 dkg-ot 8 hónap alatt, azt úgysem kéri számon a mérlegem. A kinyomtatott vállalási lista viszont a pipákért kiállt.

Társakkal könnyebben megy. Valaki esetleg elkísérne ezen az úton?

A felhívás linkje:

http://pozitivnap.hu/kultura-es-szorakozas/konyvfalok-figyelmebe-keszen-allsz-2015-nagy-olvasasi-kihivasara

EdiTea

Szólj hozzá!

A "legvidámabb" szent

2014. december 31. 17:33 - EdiTea

Az év utolsó napján kevesen gondolunk az ünnep névadójára. Vígasságokkal búcsúztatjuk az óévet. A búcsúzás az eredetet szempontjából stimmel, mivel ezen a napon hunyt ki a történelem 33. katolikus egyházfőjének, I. Szilveszter pápának a csillaga. 1691. óta, pápai rendeletre kezdődik az új esztendő január elsején. Az óévet vidámságban zárjuk, s mivel hajnalig vigadozunk, jókedvűen lépünk át a soron következő évbe.

Köztudomásúan törvény- és hagyománytisztelő vagyok. Az előbbit jól felfogott érdekemben, az utóbbit neveltetésem kapcsán tartom fontosnak. Hagyományosan én is vidáman zárok be 365 ablakot és jókedvűen tekintek az épülő „házra”, melynek szintén ennyi – egyenlőre gondosan bezárt – ablaka van. A helyét idén már szükséges volt kiásnom és lerakni az alapját. A telket gondosan választottam ki, szép a kilátás és a napos oldalon fekszik.

Hagyománytiszteletemnek kissé ellentmond, hogy rendhagyó módon a születésnapoktól számítom az új év kezdetét. Mégis a mai napon együtt ünnepelek milliárdnyi emberrel, mert a közösség nagyon fontos. Jól érzem magam és mosolyogni fogok. Mosollyal zárom az évet és mosolyogva koccintok az ismeretlenre. Illik derűsen fogadni minden új jövevényt. Érezze magát jól nálunk. Azt mondják, hogy mindenki azt teszi majd a jövőben, amit szilveszter éjszakáján megkezdett. Ezt felelősséggel szükséges megtennünk. Szeretnék 2015-ben minél több vidám embert látni. Kezdjük el együtt ma!

Boldogságos

Olvasmányos

Látványos

Dolgos

Okos

Gazdagságos

 

Újdonságos

Játékos

 

Élvezetes

Vidámságos

Eredményes

Takarékos

Kívánok!

 

EdiTea 

Szólj hozzá!

Valóban igaz lenne?

2014. december 30. 18:08 - EdiTea

Nem akarom elhinni, hogy igaz az a megállapítás, miszerint semmi sem kerek. A holnaputánra óévként emlegetett jelenemben talán kissé többet gondolkodtam az elmúlt hónapok történésein. Nem mondanék igazat, ha azt állítanám, hogy mosolyra késztetett. Erőltetni képes lettem volna, ha nem jutott volna eszembe egy hajdani kollégám sokat emlegetett mondása: „A villamos alatt fekvő ember mosolya nem mindig őszinte.” A helyzet nem ennyire súlyos, de lehet, hogy nem éppen a legmegfelelőbb időben szegezte nekem a kérdést egy barátom, őszinte érdeklődéssel:

-          Mi van veled mostanában? – hangzott a kérdés.

-          Nem is tudom – kezdtem a válaszom – valahogy semmi sem kerek.

-          Olyan nem létezik, hogy bármi kerek lenne. Valahol valami mindig hibádzik – próbált meggyőzni – Mondj olyat, ami kerek.

-          Labda! – vágtam rá azonnal és reménykedtem, hogy már az összes behorpadt labdát felpumpálták eddigre.

-          A labda tárgy. Nem játszik ezúttal. Próbálkozz tovább!

Erősen koncentráltam, mert nem akartam elhinni az állítást. Valami romantikusra kellene gondolnom, úgy éreztem. Rómeó és Júlia! Lehetett volna megnyugtatóbb befejezése is. Titanic! Sajnos elsüllyedt. Akkor talán a mese? Kereknek látszik, mert a jó és a rossz a szerepének megfelelő jutalmat kapja. DE: vajon a szegény lánynak muszáj, hogy pontosan az a királyfi „jöjjön be”, akinek aktuálisan meg kell mentenie? Lehet, hogy a szomszéd Jancsi jobban tetszett neki, de neki ló híján esélye sem volt……………. és még Lázár Ervin sem segített nekem az érvelésben, mivel a kerek erdőt is „négyszögletesítette”.

A világ kerek voltáról folytatott filozofikus vitában lehet, hogy alul maradtam. Ha jobban belegondolok, akkor nem is kellene ilyennek lennie. Ha valami kerek, akkor bezárt. Nem látható a kezdete és a vége. Lehet, hogy hagyni kell egy kis nyílást, ahol kikergethető a rossz és becsalogatható, ami jó?

Ha újra elhangzana a kérdés állapotomat illetően, akkor azt válaszolnám:

-          Köszönöm az érdeklődést! Minden rendben velem!

EdiTea

Szólj hozzá!

Undok hétfő.....

2014. december 29. 10:10 - EdiTea

.....avagy: Miért utáljuk a hét első napját?

Minden új hét kezdete, feje. A fő. Hétfő. Remélem, hogy nem a hét fő bűn jut eszünkbe róla. Kollektív utálatunk tárgya, általában szidjuk szegényt. Miért is?  Milyen lesz a hetünk, ha mindjárt zsörtölődéssel, morgolódással kezdjük? Mindezt emiatt az ártatlan kis hétfő miatt.

Szinte hallom az ellenérveket: „Minek örüljek? Annak, hogy korábban kell kelnem?” Válaszom: „Legalább meghallod a madarak énekét. Későn kelőknek csak a motorzúgás és a zajok jutnak.”

„Minek örüljek? Annak, hogy ismét meg kell kezdenem munkás hétköznapjaimat a temérdek teendőmmel, amit erre a hétre rám „osztott” a sorsom?”

Szerintem: „Örülj neki, hogy ismét előveheted a kreativitásod és remekül el tudod végezni a heti feladatokat. Nem is gondoltad volna, hogy ilyen fantasztikus szervezőkészséget „osztott” rád a sorsod, ugye?”

Folytathatnám a hétfő elleni támadások indokait. Felesleges, mert mindenki maga tudja, hogy voltaképpen mi is a baja vele. Szinte kötelező a „tömeggel” együtt haladni. A kitörni vágyók számára született egy nem véletlen (mint tudjuk, véletlenek nem léteznek) mondás: „Téveszd meg a világot! Mosolyogj hétfőn!” . Azután figyeld meg, hogy mit kezd vele a világ. Jó esetben visszamosolyog rád.

Fedezzük fel inkább ennek a napnak a mágiáját! A hét minden napja egy-egy bolygó hatása alatt áll, más és más tulajdonságokat képviselve, és mint uralkodó „alattvalóira” kényszeríti akaratát. Hétfő uralkodó bolygója a Hold, mely a lelki életet, érzelmeket, ösztönöket, nőiességet és a gondolkodást szimbolizálja. Ennek megfelelően felelős minden olyan tevékenységért, jelenségért, mely a lélekkel kapcsolatos. Hajlamosak vagyunk a hangulatingadozásokra, egyesek a depresszióra (lehet, hogy ez egyfajta magyarázat arra, hogy miért is szükséges utálni?), az ingerültségre és sorolhatnám a negatív hatásokat. Azért vagyunk „itt”, hogy átértékeljük a lehetőségeket és megoldásokat keressünk.

A hétfőre virradóan lefelé görbülő szájunk sarkait emeljük a szemöldökünk irányába (mennyivel jobban festünk!), mosolyogjunk rá a Holdra (mindegy, hogy látszik-e vagy sem, ott van a helyén), fogjuk kézen és merítsünk belőle bátorságot a testi és lelki egyensúlyunk megteremtéséhez, a régóta lezáratlan viták és félreértések tisztázásához. Egy késő délutáni, kora esti sétából hazatérve talán igaz szívvel mondhatjuk ki: „De jó volt ez a hétfő! Mi bajom is volt eddig vele? Ezennel felteszem a hét fejére a koronát!”

Pozitív gondolatokat közvetít Páskándi Géza költőnk is az immár megkedvelt napunkkal kapcsolatban:

„Hétfő hó, egészség,

pozsgás lesz az egész hét:

gömbölyded, kicsattan,

tavaszra rügy kipattan.”

(Hét vers)

Kellemes napot kívánok!

EdiTea

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása