„Milliók vágynak a halhatatlanságra, de fogalmuk sincs, mit kezdjenek magukkal egy esős vasárnapon.” – mondta Susan Ertz angol novellista az 1900-as évek elején. A megállapítás, bár a kor, melyben született, messze jár, de mint „fiction writer” előre megjósolta, hogy manapság sincs másképp.

Ha belegondolok, talán még soha nem unatkoztam vasárnap. Hétköznap nem értem erre rá, a hét utolsó napját soha nem „bántottam” volna meg azzal, hogy vendégül hívjam az unalmat. Még akkor sem, ha a barométer esőt jelzett.

Idei évünk lassan a „végét járja”. Ma, az év utolsó vasárnapján – a hófelhőket lesve – talán tudunk arra szánni egy kevéske időt, hogy átgondoljuk a mögöttünk hagyott napok történéseit. Csupán annyi legyen a múlttal való törődés, amennyi egy búcsúzáshoz szükséges. Ami egykor fájdalmasnak tűnt, arról már lehet, hogy kiderült, nem volt más, mint egy megoldhatatlannak tűnő feladat, melynek sikeresen a végére jártunk, egy lecke, amit azért kaptunk, hogy később ötösre tudjunk felelni belőle, egy utunkba kerülő kő, mely alatt egy virág kezdett kinyílni. Hálás volt érte, hogy megmozdítottuk a követ. Ebben az évben ez idáig megélhettünk több mint három és félszáz napfelkeltét és remélhetőleg „nyugtával dicsértük” a napokat. Önmagában már ez is szép eredmény. Magokat vethettünk és arathattunk is. Persze nem mindig rajtunk múlott a termés mennyisége és minősége és az is megeshet, hogy később csírázik majd ki az elvetett mag. Ha a „talajba” a meggyőződés is belekerült, akkor az eredmény nem maradhat el. Emil Coué francia pszichológus, aki az optimista önfejlesztés nagymestere, a következőt állítja: „Az embernek mindig meggyőződéssel kell hinnie, hogy célját eléri. Azután valóban eléri azt.”  Türelem!!!!

Érdemes átgondolni az előző év végén megalkotott újévi fogadalmakat. Egyesek szerint ezek azért vannak, hogy megszegjük őket. Ez is egy nézőpont. Minek fogadunk meg eleve olyanokat, amiket meg kell szegni? Nem másoknak tesszük (nem szükséges teátrális jelenetek formájában előadni). Nem igazán célravezető becsapni másokat, de ha magunkkal szemben járunk el ily módon, az egy kissé vicces, nem?

Az év utolsó vasárnapján próbáljunk lomtalanítani a zsákunkban. Könnyű szívvel eresszük szélnek a komor tartalmakat és tegyük a megfelelő dossziékba azokat, melyek kiérdemelték a „megtartandó!” pecsétet. Ne féljünk attól, hogy megterheljük a polcokat, a jó dolgok légiesen könnyűek.

Pár nap múlva üres zsákkal induljunk tovább! Ne tartalmazzon mást, pusztán az újévi fogadalmak listáját. Jó, ha színes ceruzával írjuk és az sem baj, ha visszagondolunk gyerekkorunk kedvelt sormintáira, melyek a füzeteinket díszítették. A jobb felső sarokban mosolyoghat a napocska, a lap alján pedig nyílhatnak a virágok.

EdiTea