BoLdOG

A bolt titka

2015. február 14. 10:19 - EdiTea

boltos.jpg

 

Szokásos szombat reggel. Számomra a jelzőn nem változtat az sem, hogy Bálint nap van. Nem szerepel azon a listán, melynek fejlécén az áll: Ünnepeim. Vasárnapokat megelőző utolsó napokon rendszerint ellátogatok egy családi vállalkozásban működő boltocskába. Egy dolgot intézek el ott, de mindig visszatérek. Évekkel ezelőtt fedeztem fel. Eleinte nem értettem a titkát, nem tudtam, hogy mi az, ami újbóli visszatérésekre késztet. A ház ugyanott áll. Nem változtatják évről évre a bútorzatot, ami otthonos érzéssel tölt el, hiszen lépten-nyomon szembesülök a szinte kényszeredett átépítési szándékokkal. Ahová visszahúz a szívem, egy családé. A találkozás egy nagyon kedves nagymamával kezdődött, aki azóta már dédmama lett. Együtt örültünk az új jövevényeknek. A pult mögött váltják egymást a generációk, a központi figura pedig láthatóan átadta a féltve őrzött titkot az unokáknak is. A boltból nyíló belső ajtó az otthonukba vezet. Néha felbukkan egy-egy kedves fej az ajtónyílásban, hogy szeretettel töltse meg az eladóteret és nyugtázza a tényt: „Az élet úgy folytatódik, ahogy valaha megálmodtam!”

Van ebben a történésben egy csipetnyi régimódiság. Nem titkolom, hogy ez az érzés közel áll hozzám. A mindennapok egyébként is annyira modernek, hogy néha jól esik egy kicsit nosztalgiázni. Csak így lehet elviselni a rohanást, ha létezik egy-egy megálló, ahol nem gyorsvonat robog el, meg sem állva, hanem kényelmesen pöfékel az állomáson egy-egy mozdony, várva, hogy az utasok le- és felszálljanak. Kicsit ráérősen, mert ugyan létezik menetidő, de abba belekalkulálták a nyugalom perceit.

Szombat reggeli szokásom ma is elvezetett az ismerős boltba. A mai reggel azonban különbözött az elmúlt hónapok rutinjától. A hangulat ma is mosolygós, meleg és kedves volt. Nyílt az otthon belső ajtaja, ahonnan megnyugtató derűvel lépett ki a számomra oly kedves alak. A dédmama. Barátságos köszönése, életigenlő nevetése kinccsel járult hozzá a reggel természetes szépségéhez. Jó volt üdvözölni, ismerősként köszönteni. Amíg várakoztam és elnézegettem, hogyan ápolja az „utókor” a felbecsülhetetlen – még élő – örökséget, a titkot is sikerült megfejteni. Ebben a boltocskában nem eladnak valamit, hanem kiszolgálnak. Nagy különbség! A varázsszó pedig a szolgálat. Azt hiszem, hogy ez nincs a tankönyvekben. Tapasztalom naponta, amikor olyan üzletbe megyek, ahol ugyan mindent lehet kapni, de egyetlen dolog hiányzik a zsúfolt polcokról: az alázat!

 

EdiTea

Szólj hozzá!

Ami előre elvárás, visszafelé nem természetes?

2015. február 10. 19:51 - EdiTea

-      avagy ünnepeink ottfelejtett kellékei -

farsang.jpg

Bőven benne járunk már a farsangi időszakban, már lassan a végéhez érkezünk. Vízkereszt óta már lapoztunk is egy teljes oldalt a hónapos kalendáriumban. Jó esetben megadjuk a módját ennek az időszaknak is. Jókat eszünk-iszunk és bálozunk. Nálam a farsang elmaradhatatlan kelléke a szalagos fánk (tegnap sütöttem is, igazán remekre sikeredett és aranysárga szalaggal is büszkélkedhetett). Itt az ideje, nem is maradt a tálon (majd a húsvét előtti böjti időszak végeztével az eredménye is eltűnik). Úgy érzem, hogy mindennek az adott helyén és meghatározott időszakban jön el a maga ideje. Röpke három és fél hónap telt el advent kezdete óta, amikor elkezdtük ünnepi díszbe öltöztetni otthonainkat. Mindenki a maga ízlésére és szokásainak megfelelően. Ne firtassuk, hogy ki miért, mennyire és milyen módon tette ezt. Hagyományból, divatból, belső késztetésből vagy bárhonnan jön, Szent András napjától Vízkeresztig kívánatos látvány.

A minap az egyik ház bejárata mellett felfedeztem egy karácsonyi koszorút. A látvány elgondolkodtatott. Vajon mit szeretne üzenni? Talán azt, hogy „nálunk minden nap ünnep van”, vagy „itt szívesen fogadjuk a vendégeket”. Az jó, hogy hétköznapjainkat ünnepként éljük meg, de ha dekorálunk, akkor ne kivételezzünk. Tegyünk mellé egy húsvéti tojáskoszorút is. Farsangban mindegy! Ha az utóbbi indokot nézzük, akkor felmerül bennem a kérdés, hogyha vendégként szívesen látnak a házban és csengettyűkkel, piros szalagokkal és műhavas tobozokkal erősítik meg a szándékukat, akkor, ha bemennék kaphatnék még a karácsonyi bejgli maradványából?

Pozitívan gondolkodom és a jó szándékot feltételezem, de…..  Ez a dolog nekem egyáltalán nem tetszik. Negatív lenne a hozzáállásom? Nem gondolnám. Szerintem ez a „módszer” az ünnep semmibe vétele. Felrakjuk, mert nehogy már a szomszéd megszóljon, de elfelejtjük levenni, mert egyébként egyáltalán nem érdekel bennünket.

Mellesleg fogyó Hold van. Elfogyhatnának vele azok a kis szerencsétlen, ottfelejtett kellékek is.

EdiTea

Szólj hozzá!

Vonzó csillagjegy

2015. január 29. 22:03 - EdiTea

Bevallom, hogy az asztrológiával nem foglalkozom behatóan, nem bújom a horoszkópokat, akkor szoktam benne hinni egy kicsit, amikor jót ír, ha az orromra koppint, vagy kedvezőtlen dolgokat állít, egyszerűen butaságnak tartom. Véleményem szerint ezzel nem vagyok egyedül. Játéknak jó. Abban azonban hiszek, hogy születésünk ideje meghatározhatja egyes tulajdonságainkat. Megszerzett tapasztalataim is igazolják megfigyeléseimet. Távol áll tőlem, hogy születése által meghatározott napjegye alapján ítéljem meg vagy mérlegeljem az embereket. Viszonylag „jól elvagyok” mindegyikkel, de a „kedvencem” a Vízöntő. Éppen 13 éve jött a világra a családunk egy kis Vízöntő palántája (nem kis örömömre). Akkor összegyűjtöttem a jegyével kapcsolatos megfigyeléseket és vizsgálódások eredményét. Jelenleg a Vízöntő jegyében járunk és talán ez a legjobb alkalom arra, hogy „kalapot emeljek” a csillagjegy szülöttei és nem utolsó sorban unokaöcsém előtt is, aki eddigi élete során bebizonyította, hogy különleges lény és a szó szoros értelmében nem mindennapi.

Örülnék, ha írásom nyomán többen magukra ismernének, az sem baj, ha egyes vonatkozásokban tiltakoznak. Nagyító alatt tehát a Vízöntő!

Elemük a levegő, jellemzőik az ötletesség, találékonyság, kíváncsi természet.  Energiával telítettek, bizonyos dolgokban felszínesek, különösebben nem kötődnek emberekhez, tárgyakhoz. A barátaik mindig számíthatnak rájuk.  A korlátokat nehezen tűrik, a kapcsolataikban is a függetlenségre és a változatosságra törekszenek. Kedvelik, ha a szellemiségüket dicsérik (joggal!).

Hogyan bánjunk a Vízöntőkkel? Kerüljük a „muszáj” vagy az „illik” szócskát, mert pontosan az ellenkező hatást váltjuk ki belőlük, mint amit szeretnénk elérni. Lehetőleg ne szóljunk rájuk akkor sem, ha megítélésünk szerint már bőven elegendő a jó hangulathoz annyi, amennyit addig már megittak  JJól tesszük, ha elfogadjuk a hirtelen jött ötleteiket. Ha úgy döntenek, hogy valahonnan menni akarnak, akkor tartsunk velük, mert előfordulhat, hogy nélkülünk kelnek útra, és még meg sem bántódhatunk, hiszen tudtuk előre.

Ha barátunkká fogadjuk őket, akkor talán a leghosszabb és legélvezetesebb kapcsolatra számíthatunk. A társaságukban nem léteznek unalmas percek, mivel önzetlenek, intelligensek, kiterjedt érdeklődési körük következtében mindenről tudnak mesélni. Mozgékonyságuk miatt azonban nem érdemes velük csendes, nyugodt vacsorát tervezni. A vacsorával a lehető leghamarabb végeznek ami után következhetnek az élénk és mozgalmas programok, melyekben nincs jobb partner náluk.

A főnöki székben ki nem állhatják a parancsolgatást, kezdeményezők és javaslatokat tevő munkatársakat kedvelik. Az ihletet adó légkörben érzi jól magukat. Azok a vezetők, akik szabad kezet ad a munkában és valóban érdeklik őket a beosztottak boldogulása. Alkalmatlanok a kemény kezűségre, nyitottak és liberálisok, de tudnak makacsok és konokok is lenni. Ha objektivitásukat magasra értékeljük, akkor nyert ügyünk van.

Alkalmazottként, ha az ideális állást töltik be, akkor a nyugtalanságuk oldódik, képesek „felnőni a feladathoz”. Munkavégzésük rendkívül hatékony.

Szívesen viselnek kéket, mely a függetlenség, ellazulás, újítás színe és akik kedvelik, azoknak fontos az őszinteség és igyekeznek távol tartani magukat a mindennemű kötöttségtől.

Drágakövük az ametiszt, mely az átalakulás jelképe és erősíti a spirituális energiákat. A szeretetet, megértést és a gyengédséget sugározza.

Ha utaznak, akkor legszívesebben különleges tájakat látogatnak meg. Ritkán mennek kétszer ugyanarra a helyre, mert azt vallják, hogy elég nagy a világ, és ha már minden szegletét nem ismerhetik meg, legalább törekedjenek rá. Sehol nem maradnak sokáig, mert az állandó változásra szükségük van.

Otthonuk, ahová hazatérnek különleges, fantáziadús, de nem rendetlen, mert ettől búskomorrá válnának. Mivel elég szélsőségesek, szeretnek mindent, ami új, eredeti és lehet, hogy kissé szokatlan is. Az otthon meghatározó színei is a végleteket bizonyítják. Előfordul, hogy a szürke, a visszafogott kék vagy a víz- zöld árnyalatokat részesítik előnyben, de szóba jöhetnek akár a sárgák, narancsok, pirosak és türkizek legharsányabb tónusai is. Gyakorlatiasságukat is képesek feláldozni az esztétikum oltárán.  

Ilyenek ők, a kedvenceim. Uralkodó bolygójuk a Szaturnusz, mely nappali, földhöz kötött és férfias, a sikereket elég szűkmarkúan osztogatja, de ennek ellensúlyozására olyan képességeket adományoz, mint a szívósság, kitartás és koncentrációs képesség.

Remélem, hogy nem tűnök elfogultnak, de szeretlek benneteket (is)!

EdiTea

Szólj hozzá!

Találkozás a Sárkánnyal

2015. január 26. 21:23 - EdiTea

Nem mindennapi esemény. Vannak egyes férfiak. akik naponta gondolják, hogy ez a találkozó létrejött. Ezen hímneműek általánosítva az összes nőneműt ebbe a kategóriába sorolják. Hiába, a tapasztalat nagy úr és nehéz tőle elvonatkoztatni. Magam sem a hétfejűvel és a lángleheletűvel akadtam össze a mai napon. Kedves volt kollégám személye jelent meg és juttatott eszembe egy régi emléket. Nevezett egy játszótér építésekor egy sárkányt formázó mászókát alkotott, ami az én kisebbik lányomnak nagyon tetszett. Amikor találkozott vele, a névadás is megtörtént. Ő lett a Sárkány és cseppet sem félt tőle. Ma szembe jött velem és megálltunk kicsit beszélgetni. Ebben a korban már képesek vagyunk úgy összefoglalni mondanivalónkat, hogy a leglényegesebb történések kerüljenek szóba, mellőzve minden szappanoperára jellemző részletet, melyekben hosszú időn keresztül a világon semmi nem történik és a néző nem marad le akkor sem, ha véletlenül kihagyott nyolcvan epizódot. Három területe van az ilyen megbeszéléseknek (a sorrend felcserélhető): az egészség, a család és a munka. Az első témába bele sem kezdtünk, mindketten reméltük, hogy jó színben vagyunk. A család természetesen, főleg ennyi „találkozástól mentes” idő alatt szaporodik. Jelen esetben nem az én javamra. A munka kapcsán – szintén az én káromra – szóba került az esetleg más vidékre település gondolata. (melegebb éghajlatra még nem küldtek el nyíltan, de gyanítom, hogy többeknek már megfordult a fejében). J

Kilépni a megszokásból nem könnyű döntés. Nevezhetnénk nehéznek is, de a könnyű kifejezés, még akkor is, ha előtte van a „nem” szócska, mégiscsak pozitívabb hangzású. Meséltem neki, hogy a minap feltette nekem egy ismerősöm a kérdést: „Miért nem költözöl egy máshová?” A választ a volt kollégámnak adtam meg: „Sok minden ideköt. A gyerekeim is itt laknak a környéken. Bár – folytattam kissé a bizonytalanul – a kisebbik éppen most utazott Angliába.” Pontosan az a gyerekem, aki húsz évvel ezelőtt a névadó volt. Sárkány pedig mosolyogva felelt: „Lassan már Anglia is a környékünknek számít.” Amíg nem hallok jobbat, addig ez lesz számomra a hét legjobb mondása.

Sokat gondolkodtam a tréfás megjegyzés tartalmán. Később már a valódiságát is bizonyítottam. A térképet magam elé képzelve egészen Angliáig repülve képzeletben, lépten-nyomon honfitársakat láttam. Apró kis köveket, melyek falak vagy kerítések lesznek úgy, hogy egy láthatatlan vonallal összekötjük őket. Így valóban közeli környékről beszélhetünk.

Azt hiszem, hogy ez egy kicsit szomorú történet. Nem akarom annak látni.

EdiTea

Szólj hozzá!

A rendes lány.....

2015. január 24. 10:01 - EdiTea

….. végre megérkezett Holle anyóhoz. Már kezdtem azt hinni, hogy a kerekded, jóságos arcú anyóka soha nem fogja megunni a lusta lány semmittevését és nem parancsolja haza. Nem tudom, hogy mivel tölthette az idejét, de hogy a dunnákat nem rázogatta, az biztos. Végre havazik! Annyira szép, hogy még a függönyöket is széthúztam, nehogy az az áttetsző, lenge valami megzavarhassa a látványt. Tisztán szeretném élvezni, a maga valóságában. Reggeli „embertermészet-morzsa csipegetés” utamon, ahol tudatosan figyelem az emberek reakcióit, csupa negatív és keserű hozzáállás szóbeli megnyilvánulása jutott el a fülemig. „Az ördögbe, ez most minek kellett?” , „Már csak egy hiányzott!”, „Fene vitte volna el az ilyen időt.” (ebben volt még egy hülye szócska is az idő jelzőjeként, de az nem szép, azt nem írom le), „Komolyan, de most tényleg komolyan (fő a nyomaték!), van ember, aki örül ennek az idétlen havazásnak?”. Gondoltam, hogy megpróbálkozom a lehetetlennel és jelentkezem, mint ember. „Én örülök neki. Csodaszépen esik!” . S valóban, rabul ejt a látványa. Más kérdés, amikor rabságban tart, mert azt én sem kedvelem annyira. A két fogalom között nagy különbség van, bár mindkettőben ott lapul a „rab” szó, ami – mint tudjuk és érezzük – negatív. A rabul ejt jelentése tele van kreativitással. Valami megfog, állapotba helyez, majd ennek hatására jól érzem magam.

Most őszintén, kedves Olvasók! Mikor essen a hó? Akkor, amikor a medve keresi a nevét viselő hagymáját, hogy a téli álom után rávesse magát?

Radnóti Miklós „előrejelzése” szerint a következő hónapban már olvadni fog:

„Ujra lebeg, majd letelepszik a földre,
végül elolvad a hó;
csordul, utat váj.
Megvillan a nap. Megvillan az ég.
Megvillan a nap, hunyorint.
S íme fehér hangján
rábéget a nyár odakint,
tollát rázza felé s cserren már a veréb.” (Naptár – Február)

 

S ha nem lenne elég a reményből, miszerint a havazás nem tart örökké, íme egy másik megközelítése:

„Roskad a kásás hó, cseperészget a bádogeresz már,
elfeketült kupacokban a jég elalél, tovatűnik,
buggyan a lé, a csatorna felé fodorul, csereg, árad.
Illan a könnyü derű, belereszket az égi magasság
s boldog vágy veti ingét pírral a reggeli tájra.”  (József Attila: Flóra - Hexameterek)

Addig is, örüljünk egy kicsit a hóesésnek. Hétvége van, hacsak nem szólít a dolgunk, még kimozdulni sem szükséges.

Meleg zokni, forró tea és egy kis muzsika:

https://www.youtube.com/watch?v=tiQiBBU7Lug

Az pedig, hogy a rendes lány mikor fárad bele Holle anyó dunnájának rázogatásába, majd kiderül. Jutalma pedig arany lesz, mikor a hó alatt szunnyadó magokból aranyló búzamező kápráztatja a szemet.

EdiTea

Szólj hozzá!

Ha betelt a pohár.....

2015. január 22. 21:53 - EdiTea

…. az pozitív, ugye? Klasszikus „vizsgálati módszer” az élethez való hozzáállás megállapításához, jelesül, hogy optimista vagy pesszimista alkat-e az ember, a pohármérce. Az a bizonyos vízmennyiség, mely a pohár feléig ér, minden titkok tudója. Egyesek szerint félig telt, mások félig üresnek látják. (Ha jót karunk magunknak és nem kívánjuk a „további vizsgálatot”, akkor mindenképpen az előbbire szavazzunk). Egyébként magam is az optimistább változat mellett teszem le a voksomat, mert az üres szót nem is kedvelem. Olyan hidegnek és ridegnek tűnik, semmi kedvesség nincs benne.

Az alapállást ezennel ki is veséztük. Nyilvánvalóan két nagy tábor áll egymással szemben, de egymás mellett él. Mindenkinek joga van úgy látni, ahogy akarja. Vannak olyan helyzetek, melyre azt kényszerülünk mondani, hogy „betelt a pohár!” Nem üres és mégis negatív sugallata van. Érdekes lenni tudni, melyik tábornál telik be előbb, mert az sem biztos, hogy a borúlátóknál. (Ha esetleg létezik pszichológus szakember olvasóm és van kutatási eredménye a témában, azt szívesen venném. Előre is köszönöm).

Tudomány ide vagy oda, nálam betelt a pohár! Törvénytisztelő lévén – félre téve szabadon szárnyalásom vágyát – betartom a szabályokat és a határidőket. Nem esik nehezemre. Fokozottan érvényes ez a szolgáltatóknak való fizetéskor és a hivatali ügyekben is. Felelős vagyok egy civil szervezetért. Tavaly május végéig – ki érti, hogy mi okból – „érvényesíteni” kellett a működést. Fentebb említett tulajdonságom miatt (is) ennek eleget tettem. Hivatalosan és nem baglyot küldtem, hogy vigye a hírt, hanem használtam erre a célra a jól bevált postai lehetőségeket. Én siettem, a beérkezésről a visszaigazolás éppen annyit késett, hogy az a bizonyos frász, már megkezdte a törögetésemet. Viszont, ami késett, nem múlott. Megkaptam. Na, ezt is kipipálhattam! – gondoltam magamban. Már jócskán lépkedtünk az őszi avarban, amikor az illetékes hatóságtól kaptam egy levelet, miszerint megtettem, amit kellett, de leszek oly bájos és kedves, az egyik tartozékát egy másik nyomtatványon küldjem be (nehogy már ne kelljen órákig szórakoznom a letöltésével és hogy gondolom, hogy nem szükséges nekem húszféle segédprogramot is installálnom egyetlen satnya kis sajtos papír miatt). Az ily módon kért nyomtatvány hivatalos formában, pecséttel, aláírással, határidőre!!!!!! célba ért. Megtettem „amit megkövetelt a haza”. Közben évszakváltáson estünk át, bár nincs hó, de tél van és a kedves, mosolygós postásom egy levelet hozott nekem. Nagyon pecsétes volt, rendkívül szigorú és nagyon bírósági. Azokban a levelekben, melyekben felbontáskor azonnal látható egy vastagon szedett „indoklás” szócska, az már jól nem kezdődhet. A tény mindig felette áll. (egyszer megpróbálom visszafelé olvasni az aláírástól).  A puszta valóság pedig, hogy az alapítványom törölték a nyilvántartásból, mivel nem tettem eleget bejelentési kötelezettségemnek. Nemcsak betelt az a bizonyos pohár, hanem már túl is csordult. Erre az intézkedésre nincs magyarázat. Még jó, hogy nem kell pénzbüntetést fizetnem azért, mert időben cselekedtem, mégpedig azt, amit kértek. Tényleg ennyire hülye lennék?

Egyébként pedig vigyék is el! Ha kérhetem, akkor azt is jelentsék be, hogy még mi az, amit szeretnének elvenni. Időben, ha lehetséges, hogy még ki tudjam csinosítani az útra. Lehetőleg Mandula kutyám maradjon, mert nagyon érzékeny szegény, nem igazán kedveli a változtatásokat. Helyes kis jószág, megérteném, ha szemet vetnének rá.

Állati mérges vagyok! (nagyon pozitívan, persze, mert ez egy ilyen blog) J

EdiTea

2 komment

Törvényszerű ismétlődés?.......

2015. január 21. 20:36 - EdiTea

….. avagy az ismétlődés törvényszerű? Mindenesetre félelmetes. Ami ezek után következik, egyszer már megtörtént. Évekkel ezelőtt írtam le és ma a kezembe került. Akár ma is papírra vethettem volna. Az eredeti szöveget közlöm és a végén majd megpróbálom másként látni. Úgy, ahogy megfogadtam, átfordítani pozitívra. Íme az írás:

A mosogatóvíz leviszi a foltokat?

A minap ügyes-bajos dolgaimat intézvén a Városházán jártam. A dolgomat nevezzük inkább bajosnak, mert ügyesebb is lehettem volna. De hát manapság ez egy külön szakma?! Az előtérben két ismerőssel találkoztam. Furcsaság csak az volt a találkozásban, hogy bőven dologidőben jártunk és ez a két ember látszólag nagyon ráért. Csodálkoztam, hiszen mindkettejüket munkamániásnak, örökmozgónak és tenni vágyónak ismertem. Betegek lennének? A beszélgetést már két beteg emberrel folytattam le. Két olyan személlyel, akik nélkül gyermekrendezvény elképzelhetetlen volt a városban. Akikre a „régmúlt” időkben büszke lehetett a város. Nevet és rangot vívtak ki maguknak a közművelődésben. Általuk ismerték a város, sőt a megye határain túl is lakóhelyüket. Lokálpatrióták és lojálisak voltak. Mi változott? Nincs szükség arra az önzetlen és időt, fáradságot nem kímélő odaadásra, amit képviseltek? Azt gondolom, hogy egyik sem önös érdekből tevékenykedett! Soha nem olvastam nevüket a jutalmazottak listáján. Talán egy kórlapon szerepel , ahol a betegség megnevezése a tehetség lesz. Ez a két ember beszélt egy kicsit a múltról (erejük teljében lévő aktív emberek, akiknek a nosztalgia jutott kegyetlen osztályrészül a megsemmisülés előtt), majd a jelen került szóba, mert a jövő csupán foltokban körvonalazódhat számukra. Arról beszéltek, hogy meg kell élniük valamiből, hogy munkát kell találniuk. Vajon mi vezethette ezt a két embert arra, hogy – bár mindketten egy szakmát képviselnek – ugyanazon munkakörre pályázzanak? Egyetlen mosogatói állásra egy kocsmában! És most mindketten félnek! Jelentkezik- e rá vajon más is? Ők ketten most titkos ellenségek. Lehet, hogy harcolniuk kell az állásért? De vajon a mosogatóvíz leviszi-e azt a szégyenfoltot ami a lelküket piszkítja be? Mert mosogatni nem szégyen …….!!!

Eddig az írás. Most jön a vállalásom. Miképpen lehet ezt a történést pozitívan látni? Lehet, hogy ma felteszem a kezem! Szerintem sehogy. Lehetséges, hogy düledezik az elméletem? Nem szeretném a romjait látni. Azt gondolom, hogy vannak olyan események, történések, melyeket egyszerűen szükséges túlélni. Léteznek olyanok, melyek pozitívvá tétele nem lehetséges. Egyszerűen, mert annyira szomorú. Ez is egy olyan történet……..

EdiTea

Szólj hozzá!

Követendő égi példa,......

2015. január 20. 13:59 - EdiTea

holdviz.jpg…..ami nem más, mint a megújulás. Ha fiatalkorúnak a legjobb szándékkal sem mondható bolygónk, a Hold képes rá, akkor nekünk, örökifjaknak miért ne sikerülne? Megújulni nem jelent többet, mint könnyített menetfelszerelésben hosszabb távot megtenni. Persze a titok nyitja, hogy tisztában legyünk azzal, hogy milyen úton haladunk és hová szeretnénk eljutni. Ma, Újhold napján az irányt is könnyebb kijelölni. A Hold nem tervez, de vele lehet tervezni.

A mai napon elsötétül az égi lámpás, mivel a Nap és a Föld közé kerül és csaknem teljesen sötét a felénk forduló része. A Nap elé kerülve erőiket összeadva hatnak a Földre. Azt biztosan állíthatom, hogy ugyan nem alszanak együtt, de szinte egy időben kelnek.

S ha már égi kísérőnk is elsötétül, akkor javaslom, hogy gyújtsunk meg egy világoszöld gyertyát és lángjának táncát figyelve kicsit gondolkozzunk el. Bizonyára vannak olyan szokásaink, melyekre a társadalmi normák esetlegesen a rossz jelzőt akasztották, bár mi nem is mindig gondoljuk őket annyira szörnyűnek. Csak attól próbáljunk szabadulni, melyek a saját értékrendünk szerint számítanak annak.

Egyszerű a feladat. Életünknek több területe van, egyes szakvélemények szerint tíz „örökzöld” témánk van kezdve az egészségünktől, a párkapcsolaton át az anyagi biztonságig. Ha felállítjuk magunknak a mesés tízest, akkor már meg is kaptuk azt a vázat, melyre építkezni lehet. Ha csak minden területre egy változtatási igény kerül, már készen is van a pontokba szedett megújulási tervünk. A Hold példáját követve elhihetjük, hogy sikerülni fog.

A rossz szokásoktól való megszabadulás a negatív tulajdonságok elengedése. Ez átmenetileg rombolást jelent, de nélküle nem lehet építkezni. A lényeg, hogy békével váljunk el tőlük és tudatosuljon bennünk, hogy mivel szeretnénk helyettesíteni őket.

Az Újhold a dinamika napja. Az ezt követő kéthetes szakasz a tevékenykedés, a gyarapodás időszaka. Könnyen a hasznunkra fordíthatjuk a munkánkban és a mindennapjainkban. A ma elkészült tervvel beindul a gépezet.

EdiTea

Szólj hozzá!

Nem állom a rémhíreket....

2015. január 19. 20:32 - EdiTea

…. és a terjesztőiket. Lehet, hogy tévedek, de valahogy úgy érzem, mintha élvezettel tennék. Sokszor gondolkodtam már azon, hogy vajon mi lehet az indítékuk és mi az, amit pótolnak vele. Persze más a helyzet a médiumok esetében, mert az alkalmazottak számára vannak előírások, tetszik, nem tetszik, ez is a dolguk.

Napokkal ezelőtt rádióhallgatás közben felfigyeltem egy bejelentésre. A műsorvezető közölte, hogy az év legdepressziósabb napja január 19-e lesz. Kissé felvontam a szemöldököm, de figyeltem tovább. Megfordult ugyan a fejemben, hogy háromszázhatvanöt nap közül mégis hogyan tudták kiválasztani ezt az egyet. A hírben azután fény derült az „igazságra”. Angol kutatók (nem emlékszem pontosan, hogy mit kutattak) hatféle kritériumot figyelembe véve állapították meg a tényt. Kicsit ijesztőnek tűnt, hogy napok múlva beigazolódhat a feltevésük. Koromnál fogva túl vagyok már egy-két világvége bejelentésnél, de szerencsére technikai okok miatt mindig elmaradt. Az is lehet, hogy a világ annyira jól szórakozik, hogy még szeretne egy kicsit mozizni. Mindenesetre nem jött be! Erről a kis kanász jutott eszembe, aki háromszor kiáltott farkast, amikor aztán tényleg eljött, már senki sem hitt neki. Ha lesz is világvége, úgy gondolom, hogy ne tippelgessünk már, gondoljunk gyengébb idegzetű embertársainkra. Ha a kikiáltók valamit szeretnének eladni, akkor minek kiabálnak, úgysem veszi már meg senki. (más a helyzet, ha vásárolni szeretnének, mert akkor talán nagyobb az esélyük, de mit is kezdenénk a pénzzel?)

Visszatérve a hírre. Nem volt jó érzés hallani. Annyira nem vagyok babonás, de mégis mozgolódott a fejemben a gondolat. Gyorsan kiszámoltam, hogy hétfőre esik. Köztudomású, hogy nem zavar pusztán az a tény, hogy elkezdődik egy hét. Elhatároztam, hogy megpróbálok készülni rá. Teltek a napok és ahogy haladtunk előre az időben, el is felejtettem „félni” tőle. Ma este – magam mögött hagyva a napi rutint, a kiszámítható és váratlan történéseket – döbbentem rá, hogy január 19-et írunk. Nem tudom, hogy ki hogy van vele, hallotta vagy nem a rádióban a „hírt”, de nekem tényleg nem volt igazán jó napom. Kezdődött egy sikertelen ügyintézéssel (érthetetlen és logikátlan indok miatt, de kaptam házi feladatot és ha azt megoldom, akkor ötöst is kaphatok az automata által számomra kisorsolt ügyintézőnél). A délelőtt folyamán olyan mérhetetlen szomorúság telepedett rám, hogy képtelen voltam átalakítani a töltést. Lázasan kerestem belsőm színes ceruzáit, de mindegyiknek ki volt törve a hegye. Valahogy átvergődtem a szürke nem ötven, hanem legalább száz árnyalatán és este jutott eszembe, hogy 19-e van. Annak azért örültem, hogy nem reggel tudatosult bennem, mert kénytelen lettem volna azt hinni, hogy hiszékeny és belemagyarázós vagyok. Mellőzve minden tudományos előrejelzést, egyszerűen csapnivaló volt a kedvem. Le a kalappal az angol kutatók előtt, ezt eltalálták. Kár, hogy nem emlékszem a hat kritériumra, melyek alapján ezt megállapították. Annak azért örülök, hogy nem bennem van a hiba. A készülék jól működik. Minden rendben van!

EdiTea

Szólj hozzá!

Az idő és a fiókák közös igéje.....

2015. január 17. 10:58 - EdiTea

…..a repül. Különbség pusztán az igekötőben mutatkozik, bár mintha az el- és a ki-viszonyszavak ugyanazt jelentenék. Az idő elrepül, a fiókák kirepülnek. Megállíthatatlan folyamatok. Az idő esetében törvényszerű, viszont ha bármilyen utód valamiért a „fészekben” marad, akkor gyanítom, hogy ami a háttérében húzódik, az cseppet sem jó dolog.

Érdekes, hogy a természetes folyamatok esetében is hajlamosak vagyunk becsapni magunkat. Késleltetnénk a törvényszerűt, hogy lassabban jöjjön el, ami normális. Ők ketten, az idő és a fiókák cinkosok. Az előbbi súg, az utóbbi lassan próbálgatja szárnyait. Ketten azután megbeszélik, hogy mikor alkalmas a „széljárás” a repülésre. Míg az eltűnt idő soha nem tér vissza, a fiókák néhanap hazajárnak megpihenni, feltöltődni a fészekbe. Hiszen nem mennek el örökre. Kicsit körülnéznek a világban, rájönnek, hogy amit eddig kaptak, azt már maguknak is képesek megszerezni, s talán a hallásuk élesebbé válik. Figyelnek a neszekre, válaszolnak számos kérdésre és minden hangtól megkülönböztethetően meghallják a hazaváró éneket, mely a búcsúzáskor útnak indító lágy dallam, melyben szomorúság rejtőzik. Később bátorító, lelkesítő trillákat hallanak, majd egyre reményteljesebb, vidámabb muzsikát, hogy biztosan érezzék, hogy merre van a fészek.

Tegnap este – nem először – a repülőtéren búcsúzkodva a távolság fogalma átértékelődött számomra és különböző jelzők jutottak róla eszembe. Vannak közülük beláthatatlanok, melyek vége valahol „túl az Óperencián” található és vannak emberléptékűek. Mindkettőben volt már részem „fiókám” esetében és persze a távolság minőségétől függetlenül a tény ugyanaz marad, de a közel-távol ésszel felfoghatóbb.

A józanság az örömöt diktálja belém – egyébként is ez egy pozitív blog -, szerepemből adódóan is a felnőtt hozzáállás a helyénvaló. Ha jól belegondolok a természet rendjébe, akkor talán ez az átmeneti elválás nem is történhetne másként. Mi adtunk szárnyakat, mi kezdtük el óvatosan kitárni a világra nyíló ablakot és nem csodálkozhatunk azon, ha az szélesre nyílik.

Ezúttal a legkisebb királylány indult szerencsét próbálni, és mint egy rendes mesében, miután tisztességgel „leszolgálta” az esztendőt, aranyos ruhában tér vissza. (Bocs, ha még nem havazik, de nem Holle anyónál tartózkodik). Biztos vagyok az öltözetében, mert a tarisznyájában jóféle útravalót vitt magával.

Naponta többször elnézek abba az irányba, melyben ténykedését képzelem és minden nap gazdagabb leszek egy gondolattal, amit ő tanít nekem, amíg haza nem tér.

Most azt gondolom, hogy jól tettem, amikor nem sírtam a búcsúzásnál. Ha megteszem, akkor lehet, hogy elbizonytalanodik, mert azt gondolta volna, hogy amit tesz, az nem helyes. Egyedül már megtehettem. Egyébként is egy ausztrál írónő szerint ahhoz, hogy a lelki békénk megfelelő legyen, naponta tíz perc sírás szükséges. Nem mindig „érünk rá” erre és van, amikor bepótoljuk egyben. Leltárilag stimmel.

EdiTea

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása